A Sport és innováció. Új utakon az integrációban projekt a spanyol Gantalcalá Youth Association kezdeményezése, melyet az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programja támogat. A fő cél, hogy 24 ifjúságsegítő és sportszakember megossza egymással tudását és olyan innovatív eszközöket alkalmazzanak melyek a sportolás által elősegítik a fiatalok integrációját.
A Nemzetközi Korfball Szövetséggel (IKF) való megállapodásunk alapján a hétvégén MKBA Workshopot tartottunk az IKF General Meetingen.
A workshopon 3 önkéntesünk (Henk Jongstra, Nagy Bandor és Veres Juca) bemutatta, mit értünk el eddig és hogyan gondolkodunk a korfball terjesztéséről és a fiatalok bevonásáról. Az előadások után egy aktív és interaktív beszélgetés indult el, és ily módon a közösség tagjaival együtt találhattunk ki innovatív megoldásokat a korfball népszerűsítésére, illetve arra, hogyan lehet a fiatalokat jobban, nagyobb számban bevonni a korfballba.
Tekintsd meg az IKF General Meetingen tartott Workshopunkat!
"A tegnapi nap elkezdtük a gyerekek közt is bevezetni a korfballt. Mindenkinek nagyon tetszett, és azok a gyerekek jeleskedtek, akik amúgy nem szeretnek semmit csinálni. Csak úgy dobálták a "gólokat"! A 3. osztályosok is baromira ügyesek voltak, nem is gondoltam volna. Sajnálom, ha mások nem ugranak az új sportágakra, mert nálunk nagyon bejött. Ma jön a 2. felvonás, vagyis a többi osztály." Jancsikné Struve Katalin, testnevelő tanár, Dunakeszi
I predict that, under your activities, in some years Hungary will be the a "real threat" for the dutch team and I hope the KNKV can be of good assistance in these efforts. Jaap Broersma, Secretary general, KNKV
"It's super what you are doing!" Anjo, korfball volunteer, Vaassen, The Netherlands